HVG.hu

Tartalom átvétel
hvg.hu RSS
Frissítve: 49 hét 5 nap

Kiderült, hol költik el a neten a legtöbb pénzt a magyarok

2023, május 23 - 18:17
Az élen nincs változás, de az jócskán átalakult, hol vásárolunk élelmiszert. Megjelent a GKID 2022-es e-kereskedelmi toplistája.

Horogkeresztes zászlót is volt a Fehér Ház kordonját teherautóval áttörni próbáló férfinél

2023, május 23 - 18:10
A 19 éves Sai Varshith Kandulát többek között az elnök és családja, illetve az alelnök és családja testi épségének veszélyeztetésével vádolhatják meg.

Lehet, hogy érdemes lesz többet várni az Apple csodaszemüvegére

2023, május 23 - 18:03
A mostani értesülések szerint júniusi fejlesztői konferenciáján mutathatja be az Apple a már nagyon várt AR/VR szemüvegét, de csak hónapokkal később kerül majd kereskedelmi forgalomba. Könnyen lehet, hogy azok járnak majd jól, akikben kellő türelem van, és inkább megvárják az eszköz második generációját.

A német kancellár szerint Oroszország veszíteni fog, Ukrajna pedig az Európai Unió teljes jogú tagja lesz

2023, május 23 - 17:59
Olaf Scholz a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) alapításának 160. évfordulója alkalmából mondott beszédet.

Újabb szélsőjobbos rendezvény lesz Csókakőn, a polgármester szerint a rossz reklám is reklám

2023, május 23 - 17:54
Megélénkült a nemzeti érdeklődés az 1500 fős Fejér megyei település iránt, miután nemrég ott tartottak egy Budapestről száműzött titkos neonáci találkozót.

Nagy István agrárminiszternek teljesül egy bakancslistás álma

2023, május 23 - 17:47
Elmehet egy koncertre, amit már nagyon régóta vár.

Meghalt az utolsó tajvani nő, akit a japánok szexmunkára kényszerítettek a világháború idején

2023, május 23 - 17:40
1932 és 1945 között az általuk megszállt területekről mintegy 200 ezer nőt hurcoltak el a japánok és a hadsereg tábori bordélyaiban használták őket szexrabszolgákként.

Otthonok törmelékhegyei és mindent beborító sár maradt az árvizek után Olaszországban

2023, május 23 - 17:34
Csaknem 40 ezer ember vált otthontalanná, miután 36 óra alatt félévnyi csapadék esett le Olaszországban, ami óriási áradást és pusztítást okozott. Most neki kell állni a romok és a pusztítás nyomainak eltakarításának.

Bloomberg: Kivonulását fontolgatja Romániából az OTP

2023, május 23 - 17:26
A magyar pénzintézet vevőkkel tárgyal.

Böjte atya úgy érzi, lejárató kampány áldozata, és nincs is közvetlen felelőssége

2023, május 23 - 17:19
Böjte Csabát a VálaszOnline kérdezte a gyermekotthonaiban történt erőszakos és szexuális erőszakos esetekről, továbbá az állítólagos szeretői viszonyáról.

Fegyvere van, veszélyes az a férfi, akit egy csicsói vállalkozó megölése miatt köröznek

2023, május 23 - 17:17
A 44 éves Sárközi Gergely közreműködhetett egy szlovákiai magyar vállalkozó megölésében, az áldozat holttestét Magyarországon ásták el. Sárközi veszélyes, fegyvere lehet.

Pótlóbusz jár a felújított 3-as metró vonalán

2023, május 23 - 17:14
Az utasoknak azért kell pótlóbuszokra szállniuk, mert ezen a szakaszon meghibásodott a pálya.

David Pressman Hernádi Zsolttal tárgyalt, és megnézte, milyen a kilátás a Mol-toronyból

2023, május 23 - 17:10
Energiapolitikáról folytattak fontos beszélgetést.

1100 nyelven beszél a Meta mesterséges intelligenciája, 4000 nyelvet pedig megért

2023, május 23 - 17:03
Bibliai szövegeken képezte ki a Meta azt a nyelvi modellt, ami segíthet, hogy a eltűnőben lévő nyelvek és életben maradjanak.

Tizenhat év fegyházbüntetést kapott a csecsemőjét megfojtó somogyi nő

2023, május 23 - 16:56
A kisbaba holttestét szemeteszsákba tette, amit aztán egy lakatlan házban rejtett el.

Egy hónap alatt 12 milliárddal nőtt a kórházak adóssága, műtétek maradhatnak el

2023, május 23 - 16:44
Az intézmények jelentős tartozásai miatt válságtanácskozást hívtak össze a kórházi beszállítók.

Erősödött egy nagyot a forint Matolcsy bejelentése után, majd visszagyengült

2023, május 23 - 16:38
Gyorsan megrángatták a forintot, de végeredményben nagy változás nem volt.

Bezárt a Hadtörténeti Múzeum a Várban, hogy átadja helyét a honvédelmi tárcának

2023, május 23 - 16:27
Bezárta kapuit a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum a Várban, a Kapisztrán téren. Az épületbe a honvédelmi tárca egyes egységei fognak beköltözni, a múzeum gyűjteményét pedig ezek után több különböző helyszínen tudják csak az érdeklődők megtekinteni.

1836 forint alatt nem küld többé számlát az MVM

2023, május 23 - 16:17
Ha egy havi számla nem éri el ezt az összeget, akkor a következő hónappal együtt kell befizetni.
Ugrás a lap tetejére