Baleset-megelőzés


Weboldal: http://www.baleset-megelozes.eu/index.php

Közlekedni muszáj!

Azt hiszem ezzel a gondolattal mindenki egyetért, hiszen a közlekedés ma már mindennapi életünk szerves és elválaszthatatlan része.

Nem is olyan régen – a 60-as években és 70-es évek elején – a személygépkocsi még luxuscikknek számított, s egy-egy új jármű átvételére a típustól, színtől stb. függően az előleg befizetést követően akár 3-6 évet is várni kellett. Azóta mindössze bő három évtized telt el, mégis nagyot fordult a világ.

Hazánkban 1964-ben teremtődött meg a lehetőség arra, hogy magánszemélyek is gépjármű tulajdonosok legyenek. Ezt követően a forgalomba helyezett gépjárművek száma robbanásszerűen növekedett, s ma már több mint 3,6 millió hazai gépjármű vesz részt közútjaink forgalmában.

Napjainkban a családok jelentős részénél a gépjármű kifejezetten a megélhetés alapját képezi, s akkor még nem is beszéltünk arról a jogos igényről, hogy a modern kor emberének az utazásaihoz, szabadságának tartalmas eltöltéséhez, hétvégi programjaihoz, a baráti és rokoni látogatásaihoz, valamint a nagyobb vásárlásaihoz egy olyan mobilitással rendelkező eszközre van szüksége, mint a személygépkocsi.

Közlekedni tehát valóban muszáj ….. de nem mindegy, hogyan! Ugyanis a közúti közlekedés számos veszélyt rejt. S nem is akármilyeneket.

Az Európai Unióban 2007-ben mintegy 43.000 fő vesztette életét közúti közlekedési balesetben. Ez azt jelenti, hogy éves viszonylatban egy átlagos méretű város lakossága „tűnik el” végérvényesen a kontinensünkön közúti balesetek következtében. Magyarországon 2008-ban több mint 26.000-en szenvedtek súlyos, vagy könnyű sérüléseket közúti balesetben, 996 főt pedig hiába vártak otthon, mert oda már soha nem érkeztek meg. S higgyék el, közülük senki nem úgy ült gépkocsiba, hogy aznap baleset részese lesz!

A közlekedésbiztonság tehát közügy. Egyrészt jogunk van a biztonságos közlekedéshez, másrészt felelősségünk, hogy a szabályokat megtartva senkinek se okozzunk kiszámíthatatlan következményekkel járó veszélyhelyzeteket. A közlekedésbiztonság javítására irányuló tevékenység eszköztára meglehetősen színes. A különböző hatóságok ellenőrző tevékenysége mellett igen fontos szerepet játszik közlekedésbiztonságunkban a megfelelő jogszabályi háttér kialakítása, az infrastruktúrában és a gépjárművek kialakításában rejlő lehetőségek kihasználása, valamint a baleset-megelőzés, azaz a prevenció.

A www.baleset-megelőzés.eu címet viselő honlapunk az utóbbi területhez, a prevencióhoz kapcsolódva kíván ismeretszerző, valamint szórakoztató jelleggel közreműködni abban, hogy közútjaink biztonságosabbak legyenek. A hazai baleset-megelőzésben 1992. óta kiemelkedő szerepet játszó ORFK-Országos Balesetmegelőzési Bizottság (OBB) immár megújult honlapját örömmel tárjuk az érdeklődők elé.

Arra törekszünk, hogy e honlapon korosztálytól függetlenül mindenki megtalálja az ízlésének, érdeklődésének megfelelő közlekedésbiztonsági információt. Így honlapunk, az aktuális események mellett, többek között közlekedésbiztonsági elemzéseket, baleseti statisztikai adatokat, közösségi és hazai dokumentumokat, valamint színes, érdekes információkat és híreket egyaránt tartalmaz.

Remélem, hogy sikerült felkeltenem az érdeklődését. Kellemes időtöltést és hasznos böngészést kívánok az oldal szerkesztői és magam nevében is!

Dr. BENCZE JÓZSEF r. altábornagy országos rendőrfőkapitány

 

Kérem, ha további részletek érdeklik, látogasson el a www.baleset-megelozes.eu honlapra, de vigyázzon, ahhoz el kell navigálnia honlapunkról. Szeretné ezt most? Ha igen, kérem kattintson IDE.

Balesetmentes szörfölést kívánunk internetes kirándulásához is. Visszavárjuk! Jó utat!

Átvéve: http://www.baleset-megelozes.eu/cikk.php?id=228

Ugrás a lap tetejére