Az utánképzés jogi háttere

AZ UTÁNKÉPZÉS JOGI HÁTTERE

Magyarországon a Közúti Közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény biztosítja az utánképzés jogi peremfeltételét.

A 139/1991. (X.29.) Kormány rendelet pedig az 1992. január 1-i bevezetést, a végrehajtás szervezését, az utánképzés tartalmát, módszereit határozza meg.

Az utánképzési feladatokat, 2007 január 01-től a Nemzeti Közlekedési Hatóság területileg illetékes szervezetei látják el.

KÖZLEKEDÉSI TÖRVÉNY (1988. évi I. tv.) hatályos szövege szerint:

18. §

(4) Utánképzésen kell részt vennie annak a járművezetőnek

a) akit a bíróság vagy a szabálysértési hatóság közlekedési szabálysértés miatt legalább 6 hónapra, illetve

b) akit a bíróság közlekedési bűncselekmény elkövetése miatt a járművezetéstől eltiltott, továbbá

c) akinek vezetői engedélyét a közúti közlekedési előéleti pontrendszer alapján az eljáró hatóság visszavonta.

(5) A vezetői engedély csak abban az esetben adható vissza, ha az érintett személy igazolja, hogy az utánképzésen részt vett.

(6) Az utánképzésen nem kell részt vennie a járművezetőnek, ha az eltiltás csak járműkategóriára vagy járműfajtára terjed ki, és az a vezetői engedély visszavonásával nem jár.

Ezek alapján:

• az utánképzési kötelezettség a törvény erejénél fogva akkor is létrejön, ha külön határozat erről nem rendelkezik! (pl. a pontrendszer alapján)

Nem kell utánképzésre mennie annak a személynek:

  • akit nem általánosan a járművezetéstől tiltottak el (ld. (6)),
  • akinek az eltiltása nem éri el a hat hónapot (ld. (4) a)),
  • akit nem „közlekedési” cselekmény miatt tiltottak el (az eltiltás időtartamától függetlenül).

Az utánképzésről szóló (139/1991. (X. 29.) KORMÁNYRENDELET értelmében:


 

JELENTKEZÉS – FELTÁRÁS:

A járművezető utánképzését elsődlegesen a Közlekedési felügyelőségek szervezik.

Ön az utánképzést elindító Feltárásra, a kötelezés okát tartalmazó hatósági értesítéssel jelentkezhet közreműködésünkkel is, ahol az utánképzés programjának egyéniesített meghatározása történik. Mi már ebben a segítségére lehetünk.

Ha kívánja, végig kalauzoljuk, segítjük ezen az úton! (erről korábban már írtam részletesebben)

 

AZ UTÁNKÉPZÉSRE JELENTKEZÉSHEZ SZÜKSÉGES IRATOK:

  • Személyi azonosító és lakcímigazoló irat(ok).
  • Az „utánképzésre" vonatkozó Okmányirodai határozat, ill. ezt kimondó döntés.
  • Valamennyi, tehát az összes „közlekedési eseményt” tartalmazó – Okmányirodai szabálysértési határozat, vagy bírói ítélet amelynek rendszerint az „indoklás” része tartalmazza az esemény leírását.
  • Meghatalmazás az AGGOD BT részére.

 

PROGRAMRA SOROLÁS:

A feltáró foglalkozás eredményétől függően a területi Közlekedési Felügyelőség az Ön számára azt a programot jelöli ki, amely a feltárt hiányosságok megszüntetésére a legmegfelelőbb.

Az utánképzés programjait, az egyes programok tartalmát, időtartamát és a módszereket a rendelet melléklete részletesen tartalmazza. (Ha e programokat segítségünkkel szeretné elvégezni, kérjük ezt mindenképpen jelezze a Feltárás során!)

HATÁRIDŐ:

Az utánképzést a jelentkezéstől számított 60 napon belül be kell fejezni!

(Mi tekinthető jelentkezésnek? - a szóbeli érdeklődés még nem, az írásos jelentkezés önmagában még nem, de amennyiben minden iratot bemutatott, s befizette annak díját is, akkor indul az óra!)

FIGYELEM!

Ez egy csapda helyzet!

Amennyiben Ön még nem érzi magát felkészültnek a hatályos KRESZ jogszabályokból, célszerű, ha még a Feltárásra történő bejelentkezést megelőzően néhány Tesztlap kitöltése mellett, közlekedéspedagógus társaságában segítségünkkel felkészül, hogy a Feltárás alkalmával ne érhessék kellemetlen meglepetések.

Tekintsük ezt Előképzésnek!

Ebben is a segítségére lehetünk.

Hívjon (06-20/967-8144) vagy írjon (aggod.mihaly@gmail.com) vagy keressen személyesen bennünket előzetes telefon bejelentkezést követően, szerdai napokon az Újpest Autósiskolában! (a 3-as METRO végállomásánál, 1043 Budapest, Újpest, István u. 5.)


 

VIZSGA:

Ha az utánképzés során a közlekedési képzettségének hiányosságát kell megszüntetni, az utánképzés az I. és II. programnak megfelelően elméleti vagy gyakorlati vizsgával zárul.

Sikertelen vizsga esetében pótvizsgát tehet.

Azonban a gépjármű-vezetési gyakorlatból ötödik sikertelen vizsgát követő vizsga letételéhez, rendkívüli pályaalkalmassági vizsgálat szükséges.

Tehát, ha Ön úgy gondolja, hogy jól vezet, s vizsgái mégsem sikerülnek, célszerű ha a kötelezően előírt 7 óránál több időt tölt el gyakorlati vezetéssel/oktatással foglalkozó munkatársunk társaságában. MEGÉRI!

IGAZOLÁS:

Az utánképzés teljesítéséről, a vizsga sikeres letételéről a Közlekedési Felügyelőség IGAZOLÁST ad ki, amellyel Ön felkeresheti a területileg illetékes Okmányirodát, ahol bejegyzik az utánképzés teljesítését.

Ezzel Ön jogosulttá válik az eltíltás idejének leteltével arra, hogy VISSZAKAPJA bevont VEZETŐI ENGEDÉLYÉT!


 

FONTOS!

Sokan nem élnek azzal a lehetőséggel – s lehet, hogy ezt nem is tudják, - hogy a határozat jogerőre emelkedésétől, azaz az eltiltás ideje alatt BÁRMIKOR kérhetik besorolásukat a programokra, az ezt megelőző Feltárás alapján.

Ahhoz, hogy még időben segíthessünk, kérjük elsőként bennünket keressen!!

Ugyanezt kérjük a kipontozódás határán lévő – önkéntes utánképzésre jelentkező - járművezetőktől is. (részletek a következő fejezetben)

Nem adható ki az igazolás annak, aki valamely foglalkozáson nem vett részt, vagy azon járművezetésre alkalmatlan állapotban jelent meg.

DÍJ:

Az utánképzésre kötelezett által az utánképzésért fizetendő díjat a mellékelt táblázat tartalmazza, melyet a Közlekedési Felügyelőség által megadott számlára kell/lehet átutalni, csekken, vagy készpénzben befizetni.

FONTOS!

Az eljárás csak a pénz befizetése után indul el! (azaz a 60 nap is ettől az időponttól számítódik!)


 

Az utánképzés utólagos igazolása, eljárási díj:

Az elveszett utánképzési igazolás pótlását, az eredeti igazolást kiállító Közlekedési Felügyelőségnél kell kérni.

A másolat kiállításának illetéke: 2.000.- Ft

Az Utánképzésre vonatkozó 139/1991. (X. 29.) Kormány rendelet módosított jogszabály kivonatát a mellékelt Tájékoztató tartalmazza, melyet úgy állítottunk össze, hogy ezzel is segíthessük eligazodását.

Kérjük, olvassa figyelmesen az információkat, ha gondolja, közben jegyzeteljen, s ha bármi nem érthető, vagy velünk közösen szeretne elindulni ezen az úton akkor, hívjon, írjon vagy keressen bennünket személyesen az alábbi elérhetőségeken.

Jelentkezés, érdeklődés:

emailban, aggod.mihaly@gmail.com címen, vagy

telefonon: 06-20/967-8144 (üzenetrögzítő is egyben!)

személyesen (előzetes telefon egyeztetést követően):

Budapesten:    az Újpest Autósiskolában, szerdán, 09-15 óra között (IV. Újpest, István u. 5.)

                             

FIGYELEM!

Kérjük kísérje figyelemmel partnereink névsorát.

Kizárólag azokkal vagyunk kapcsolatban akik listánkon szerepelnek! (Frissítés folyamatosan!)

Ugrás a lap tetejére