Háromnapos ülést tart a héten a parlament, az ukrajnai háborúval indokolva első nap rögtön terítékre is kerül a hosszabbítás kérdése.
A baleset Károlyháza térségében történt, az Ausztria felé vezető oldalon.
Az amerikai USA-326 katonai műhold nemrég pályamódosítást hajtott végre, hogy lerázza magáról azt az orosz űrszondát, ami követni kezdte a szerkezetet.
Adnan az Iszlám Dzsihád egyik vezetője volt, tízszer tartóztatták le, többször éhségsztrájkolt. Ezúttal február óta tartották fogva, egy izraeli börtönben.
Happy enddel végződik a simmeringi lehajtó története.
Erőszakossá váló nyugdíjreform-tüntetésekbe torkolltak a hagyományos szakszervezeti felvonulások.
A tárcánál azt nem tudták megmondani, hogy kivel vagy miről tárgyalt a végrehajtói kar elnöke az épületben.
A legtöbb esetben mit sem törődnek a cégek a használtan értékesített routerek törlésével: sokszor úgy adják tovább azokat, ahogyan áramtalanították őket – derül ki az ESET kutatásából. Pedig ezzel komoly veszélynek teszik ki magukat és partnereiket is.
Itt a megoldás azok számára, akik egy kicsit vérszegénynek találják a gyári RS4 Avantot.
Legutóbb 2007-2008-ban szüntették be, és száz napig fel sem vették a munkát.
Hiába éltük át a koronavírus-járványt, szinte semmit sem tanultunk belőle – állítja több tudós, akik szerint a következő pandémia már itt lehet a sarkon.
Egy szíriai katona meghalt, a reptér működése leállt.
Ebből a különleges kivitelű 960-as Volvóból nagyon kevés példány készült.
Képtelenek fenntartani, ezért eladnák a médiavállalatot, de egyre kisebb az esély arra, hogy vevőt találjanak.
50 autó rohant egymásba az I-55-ös autópályán Springfieldnél, hat ember meghalt.
Doppingolhatott a világ- és Európa-bajnok Alina Maruscsak, ha őt eltiltják, a szabályok miatt bukhatja a játékokat a többi ukrajnai emelő is.
Csapadék az ország nyugati felében várható, felhőkből viszont mindenütt kijut.
Egy '90-es évekbeli ügy miatt áll bíróság előtt Donald Trump New Yorkban.
Ferenc pápa a három napos budapesti látogatásán leckét adott kereszténységből az ájtatoskodóknak, a Kossuth téri misén pedig a többi között arról beszélt, hogy legyünk nyitottak és befogadóak egymás felé, majd Szűz Máriához fohászkodva azt mondta, "tekints különösen a szomszédos, meggyötört ukrán és az orosz népre, neked szentelt népeidre." Kiderült, titkos békemisszióban is benne van a pápa, és nem csak Orbán Viktorral találkozott, hanem Hilarion metropolitával is. Sokaknak óriási élmény volt Ferenc pápa látogatása, ami tele volt apró, kedves pillanatokkal is. Ezekből válogattunk most.
Az áldozatok többsége a Wagner csoport tagja.