Az unokák és dédunokák veszik körül egy tavaly készült képen.
Kunhalmi Ágnes pénteken kikelt a státusztörvény ellen is.
Az elhullott állatok között akad védett barna rétihéja és egerészölyv is.
A testület szerint csak az ellentétes az Alaptörvénnyel, hogy az Országgyűlés elnöke az irodaházból is kitilthatna képviselőket, és hogy a kitiltott képviselő helyett más szavazhatna megbízottként. A képviselőkre vonatkozó összes többi szigorítást érvényben hagyták.
Brazília adja a világ marhahúsexportjának egynegyedét, és egyre többet vásárolnának belőle, de ehhez új legelőkre lenne szükség, amelyeket elsősorban az Amazonas körüli esőerdők elpusztításával lehetne megszerezni. Gazdasági haszon kontra környezetvédelem.
A dán hatóságok szerint sérülései nem életveszélyesek.
Elképesztő áron csapott le egy aukción Marques Brownlee egy első generációs, bontatlan iPhone 2G-re. Bár időnként előfordul, hogy újracsomagolt, használt készülékeket adnak el méregdrágán bontatlanként hirdetve, esetében úgy tűnik, tényleg sértetlen mobilról van szó.
Az internetes csalók célba vették az online piacterek, adok-veszek oldalak felhasználóit, miután az utóbbi időben hatalmasat növekedett a forgalmuk. Szakértők mondják el, mire kell figyelni, hogy elkerüljük az átverést.
A főtitkár úgy nyilatkozott: Ukrajna helye a szövetségben van.
A MÁV térképen mutatja meg, hogy a romló pályaállapotok miatt hol, mennyivel lesz hosszabb a menetidő.
A MOK szerint sikerült megőrizni a szervezet súlyát és presztízsét.
A Bolsoj főigazgatója szomorúan vette tudomásul, hogy megszűnt az együttműködés a a nyugati színházi társulatokkal és művészekkel.
A csádi Sena Oura Nemzeti Parkban már olyan régen látták a nagymacskákat, hogy kihalttá nyilvánították őket, erre azonban rácáfol a nemrég megjelent nőstény.
Rekordinfláció idején a magyarokat sújtja az adó a légitársaság szerint.
Vasárnap estétől hétfő hajnalig egy frissítés miatt semmit nem lehet majd csinálni a FoxPostnál, közölte a cég.
Korábban az UNESCO az építkezés azonnali leállítását kérte, és környezetvédelmi szervezetek is számos alkalommal tiltakoztak a környezetkárosító állami beruházás ellen.
Az amerikai megjelenéssel egy időben érkezik a magyar fordítás is.
Egyelőre nem lehet tudni, mi okozta a balesetet.
Szabi, a pék vihette haza a legjobb magyarnak járó díjat, a vak versenyzőként induló Karvai Sándor és Sipos Dóra pizzamester párosa a due kategóriában a 44. helyezést érte el.
A szövetség főtitkára azt nyilatkozta: minden tagország beleegyezett, hogy Ukrajna NATO-tag lesz.