Az ukrajnai béke szorgalmazása lesz az egyik központi témája Ferenc pápa magyarországi beszédjeinek Török Csaba esztergomi plébániai kormányzó, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) televíziós referense szerint.
A legtöbb lakás a XIII. kerületben, a legkevesebb az V. kerületben épül.
A férfi a budapesti munkahelyére indult el vonattal a Nyugati pályaudvar felé, azonban oda már soha nem érkezett meg.
Az Európai Űrügynökség egyik videójába egy lajhár is belekerült, aminek rögtön óriási rajongótábora lett.
A divattervezőre és egy társára tavaly drogügyben csaptak le a rendőrök.
A növekvő lakhatási költségek és albérleti díjak egyre fontosabb kampánytémává válnak Spanyolországban, ahol május 28-án önormányzati, év végén pedig parlamenti választásokat tartanak.
Evan Greshkovichot, a Wall Street Journal újságíróját a bírósági meghallgatásán kaphatták lencsevégre a fotóriporterek. A férfi előzetes letartóztatásban van, nem védekezhet szabadlábon, a börtönben állítólag orosz irodalmat olvas.
Azt, amire innen vállalkozik, magyar állampolgár még soha nem érte el.
A hulladéktermelők a koncessziós keretek között végzett hulladékgyűjtés és -kezelés július 1-jén induló rendszeréhez csatlakozhatnak a regisztrációval.
Szabó Rebeka javaslatát leszavazták.
A hatóságok megkérdőjelezték a Giovanni Rana olasz tészta- és tésztaszószmárka genovai pestójának eredetét, ezért több hordónyit lefoglaltak belőle Genovában.
Az Apple Watch operációs rendszere az okosóra 2015-ös bemutatkozása óta nem esett át nagyobb ráncfelvarráson, jellemzően csak új számlapok érkeztek – ez azonban a Bloomberg szerint idén megváltozhat, és nagy változást hozhat a WatchOS 10.
A 63 éves artista, Simet László nevét hétvégén kis túlzással az egész ország megismerhette, miközben elképesztő hidegvérrel kelt át közel 40 méteres magasságban a Duna felett, a Budát és Pestet összekötő sodronykötélen, biztosíték nélkül. Habár rutinosnak számít a skywalk-műfajban és sétált már 87 méter magasan is, mégis azt mondja: ez volt karrierje egyik csúcspontja.
Az orosz sajtó szerint Viktorija Gyivaknak nem volt oka az öngyilkosságra.
A sört eredetileg VIII. Eduárd brit uralkodó 1937-es koronázásának megünneplésére készítették.
A rendezvény fókuszában az élelmiszerrel kapcsolatos fenntarthatósági kihívások állnak, ezt kreatívan egy gálaesttel is népszerűsítik.
A 24.hu információi szerint a Kubatov-féle Polgárok Háza költözhet be a Fidesz szomszédjába.
Az indiai kormány hevesen ellenzi az azonos neműek házasságának legalizálását, „városi elitista koncepciónak” nevezve azt, amely aláássa a vallási és társadalmi értékeket, miután a legfelsőbb bíróságon megkezdődött az LMBTQ-emberek törvényes házassághoz való jogáról szóló tárgyalás.
Műsorváltozással tiszteleg a Mini együttes alapító frontembere, Török Ádám zenei munkássága előtt a közmédia több csatornája is.
„Aki az ország jövőjét, utódaink boldogulását a szívén viseli, annak most ki kell állnia a pedagógusok mellett” – olvasható a számos tudós által aláírt nyílt levélben.