Egyes információk szerint a támadás helyszíne az orosz–ukrán határ mellett található Nyekiszlica volt.
A legnagyobb csöndben fejleszthette ki a Valve a Counter-Strike 2-t, aminek futtatását már az Nvidia is támogatja.
Eltüntetik a rég bezárt rákoscsabai Csabagyöngye fürdőt.
Ez pont az a fajta bizonytalanság, ami miatt tiltakozik a Magyar Orvosi Kamara.
Érkezőben a vadonatúj 911 GT2 RS, melynek hajtásában már egy kis villanymotor is kiveszi a részét.
Tízből nyolc társaság a számlák értékének minimum megtriplázódásáról számolt be.
De egyáltalán nem biztos, hogy el is mennek.
Tekintélyt parancsoló külső, luxusautókat idéző beltér és utolérhetetlen terepképességek jellemzik az amerikai márka zseniális pickupját: teszteltük a Ford Ranger Raptort.
Más is így tett, nem csak Magyarország. Még az oroszok ellen hangosan kiálló Csehország és Románia is.
Idén tavasszal újra felbukkannak a magyar utakon a Google Utcakép autói. A következő hónapokban az ország számos pontját érinteni fogják. Az idei bejárás fő célja a Google Utcakép városokról, és azokat összekötő utakról készített fotóinak frissítése a Google Térképen.
Akár 25 százalék is lehet az engedmény.
Szerintük nem demokratikus, hogy az országban be akarják tiltani az alkohol importját és árusítását.
Papp László szerint előbb ezeket kell helyretenni, amúgy meg a városvezetésnek mindig is fontos volt az emberek véleménye.
Kincses Gyula szerint a kamara ellehetetlenítésén a kormány többet veszített, mint a testület.
Egyszerre mind a három nagy üzletcsoport – az élelmiszerboltok, a nem ételt áruló üzletek és a benzinkutak –, sőt, az online kereskedelem forgalma is csökkent idén januárban. A Covid-válság alatt is csak két hónap volt, amikor ennél nagyobb visszaesést mért a KSH a bolti forgalomban.
Az atombomba feltalálása óta a legjelentősebb technológia a mesterséges intelligencia, mely hamis információk és politikai propaganda terjesztésére is használható lehet – állítja a Google volt mérnöke, akit korábban azért rúgtak ki, mert arról beszélt, hogy a cég mesterséges intelligenciájának érzelmei lettek.
Egyre többen viccet csinálnak a hercegi pár panaszáradatából.
Kik azok, akik ebben az országban úgy gondolják, hogy a hatalmon lévőknek tartaniuk kell tetteik következményétől? Ki tartoznak Fidesz-Magyarországhoz, és kik azok, akik nem? Kezd már világos lenni, miért nem sikerül hazacsábítani a külföldre ment fiatalokat? Ez az Így élünk, Somogyi Zoltán szociológus, a Political Capital társalapítójának sorozata a hvg.hu-n, látlelet egy nem polgári társadalom szorongásáról.
Az elkövető 2020 januárjában egy rendőrt kétszer is nyakon szúrt, egy másikat az ujján és az arcán vágott meg.
Megérkezett a legelső hivatalos mediánnyugdíj-adat a Központi Statisztikai Hivataltól. Korábban csak az átlagnyugdíjat tették közzé, de most további információkat is nyilvánosságra hoztak az idősek anyagi helyzetéről. Az új adatbázis várhatóan havi rendszerességgel frissül majd, a korábban megszokott éves frissítés helyett.