Maradt a magyar államadósság minősítése.
Megérkezett a Nemzetközi Űrállomásra a Crew Dragon űrhajóval az új csapat, mely hat hónapig tartózkodik majd az ISS-en – ezzel párhuzamosan napokon belül visszaindul onnan az eddigi amerikai–orosz–japán csapat.
Az amerikai hírszerző közösségen belül nincs egyetértés a járvány keletkezésének pontos okáról.
Francia katolikus lap adott hírt az ügyről.
Újabb, ezúttal 400 millió dolláros Ukrajnának szánt katonai segítségről döntött az USA pénteken. Az eszközöket a hadsereg meglévő készleteiből biztosítják, így gyorsan le tudják szállítani.
A villamos vezetője segítséget kért az arra járó mentőktől, de a férfin már nem tudtak segíteni.
A gyanú szerint egy büntetett előéletű férfi végzett Andrej Botikov orosz virológussal, aki közreműködött a Szputnyik V koronavírus elleni vakcina kifejlesztésében.
Kutatók tengeri madarakon vizsgálták a plasztikózisnak nevezett betegséget. Már egészen fiatal madaraknál is kimutatták, amelyeket a szülők vélhetően a táplálék közé keveredett műanyaggal etettek.
Könnyebb lehet a mentális betegségek kezelése, mint azt eddig gondoltuk: akár a mozgás is enyhítheti a tüneteket a Dél-ausztráliai Egyetem munkatársai szerint, ráadásul nincs is szükség komoly, megerőltető edzésekre hozzá.
Azt is mondta az orosz külügyminiszter, hogy ők csak megállítani akarják a háborút.
A panaszok alapján hibát követtek el az ügyeleten.
Nem volt nehéz dolguk a tolvajoknak, mert a kulcsok az autókban voltak.
30 éven át segítette a felelősségre vonás elől rejtőzködő fivérét, a szicíliai maffia utolsó keresztapját, Rosalia Messina Denaro. Ő intézte a pénzügyeket és továbbította testvére céduláit. A cédulák tanúsága szerint a maffiavezér áldozatnak tekintette magát, és igazságtalannak a vele szemben fellépő igazságszolgáltatást.
Az amerikai járványügyi és betegségmegelőzési központ jelentése szerint február 20-án halt meg az a férfi, aki valószínűleg az orrmellékürege öblítése közben fertőződött meg agyevő amőbával.
A 18. századi magyar katonai zseni története tényleg filmért kiáltott, ám ami elkészült sokszor inkább tűnik paródiának, mint hősfilmnek. Szikora János az Egri csillagok-típusú filmek hagyományait akarta folytatni, de csak lovas road movie-ba ágyazott, rózsaszínre festett huszárromantikát tár a nézők elé.
3,2 milliárdból épül szálloda a ménesbirtokon, amit az állami beruházásokat sorra lefújó, a ménesbirtokot egyébként irányító Lázár János építésügyi és közlekedési miniszter nem bolygatott. Szerinte ez nem jelent újabb költségvetési támogatást.
Az önkormányzatok semmilyen kártérítést nem kapnak az átadott épületekért – tette világossá a kormány.
Eddig a katasztrófavédelem látta el a feladatot, de egy jogszabályváltozás nyomán azt a reptér fenntartójának októbertől magának kell megszerveznie.
A kultúrára 35 milliárddal kevesebb, a sportra 116 milliárddal több jut a költségvetés szerint.
Mészáros Lőrinc cége felmondta a veje vállalkozásával fennálló szerződést két vasúti korszerűsítési munkánál, ezért tovább csúszhat a kivitelezés, és akár el is úszhatnak az uniós támogatások.