Az elmúlt években több száz millió forintos kiesés érhette a kerületet.
Tizennyolc éven át építették be autókba a kifogásolt légzsákpatronokat.
Az autó sofőrje súlyosan megsérült a balesetben.
Magyarország Kedvenc Műsorának a kormányinfó-paródiája megint segít tisztán látni a közéleti ügyeinkben.
A tudományt régóta foglalkoztatja, hogy miként lehetne megérteni az állati kommunikációt – most egy lépéssel közelebb kerülhettünk ehhez, ugyanis kutatók a jelek szerint sikerrel dekódolták a csimpánzok által használt nyelvet.
Vera Jourova EU-biztos pedig jó ideje kételkedik már abban, hogy Magyarország demokratikus ország-e még egyáltalán.
Talajszondás hőszivattyús rendszer, napelemek, zöldenergia és szürkevíz-hálózat járult hozzá a minősítés megszerzéshez.
Békés korábban arról írt blogposztot, hogy betiltaná a gyerekek megkeresztelését, de Varga Juditról is megosztott egy becsületsértő mémet. A bíróság szerint Békés nem volt vezető pozícióban, így bejegyzéseivel nem tudta volna csökkenteni a közbizalmat.
Kate Winslet megindító beszédben köszönte meg díját a BAFTA gáláján. Az elismerést legszívesebben elfelezné, és a felét a lányának adná, akivel az I am Ruth című minisorozatban együtt játszanak. A sorozatot Winslet azoknak a családoknak ajánlja, akiket "az online világ veszélyei túszul ejtettek".
Néhány hét múlva mutatja be az Apple a következő, M2-es chipeket tartalmazó Macjeit. Azonban a színfalak mögött gőzerővel folyik az M3-as processzor készítése. Erről osztott meg részleteket az egyik ismert Apple-szakértő.
A bejelentést azt követően tette meg a brit kormány, hogy Volodimir Zelenszkij Angliába érkezett, hogy találkozzon Rishi Sunak brit miniszterelnökkel.
A film impozáns szereplőgárdát ígér, jövő ősszel kerülhet mozikba. Érdekes egybeesés, hogy nemrég kiderült: Bellucci és Burton hónapok óta randizik.
Az eső miatt csúszott az út.
2023-ban a magyar GDP-növekedés lényegesen elmarad az uniós átlagtól, ugyanakkor az infláció mintegy tíz százalékkal meghaladja a 27-ek átlagos pénzromlásának mértékét. Az Európai Bizottság tavaszi gazdasági előrejelzése megállapítja: az alacsonyabb energiaárak javítják a növekedési kilátásokat.
Vezetés közben lett rosszul a buszsofőr.
A színpadi rutint a Mónika-show közönségszervezőjeként szerezte, és együtt dolgozott Fábry Sándorral a kultikussá vált Dizájn centeren. Aranyosi Péter humorista, a Dumaszínház társulati tagja egy súlyos koronavírus-fertőzés után döntötte el, hogy visszavesz a munkából, és egy általa értelmiségi klubnak nevezett programsorozat megszervezésébe kezd. Gyerekkorról, politikáról is kérdeztük.
A világ egyik vezető ipari automatizálási cégénél, a Bosch Rexrothnál úgy fejlesztik a különböző technológiai folyamatokat, hogy közben egy cél lebeg a szemük előtt: jobb hellyé tenni a bolygót.
A Bobi névre hallgató fajtatiszta alentejo masztiff Guinness-világrekorder.
Valószínűleg nem fogja vesztességessé tenni a Google-t nyolcmillió dollár kifizetése, de példának azért jó: nem mindig lehet büntetlenül megúszni a nem igazán alátámasztott állításokat.
A nőt a gyerekek átlagos dolgai dühítették fel: dülöngéltek a székkel, nem kértek a főzelékből.