A szén-dioxid-kibocsátási adatok elemzésével ütemezi ezentúl a Microsoft játékkonzolja a frissítéseket, akkorra, amikor az a legkisebb környezeti terheléssel járhat. Hamarosan érkezhet egy másik környezettudatos funkció is az Xboxokra.
A Wagner-csoporthoz besorozott orosz börtönviseltek akár fele is életét veszthette a részleges mozgósítás bevezetése óta.
Minden hamis volt abban a román utánfutóban, amelyet egy német rendszámú kisbusz húzott az M5-ös autópályán.
A kemencét tavaly augusztusban kezdték hűteni, márciusra tervezték az újraindítást, de most biztosan nem fogják azt beizzítani. A létszám is a felére csökkent.
Az biztos: Sussexéknek ismét lesz mire panaszkodniuk.
A Yoko Ono-kiállítás látogatói meg is ehetik.
A magyar állam 10,2 milliárd forintot áll az összegből.
Az üzeneten kívül a pólóval Jeszenszky Zsolt műsorának nagy-magyarországos pólóboltját is hirdette Takács Péter, a Belügyminisztérium egészségügyi államtitkára.
Néhány bekezdéses hírecskékben emlékezik meg a kormánysajtó arról, hogy megkezdődött az utóbbi évek legsúlyosabb korrupciós botrányának bírósági eljárása. Már ha egyáltalán megírja, mert a fideszes média túlnyomó része egyszerűen elhallgatja.
Egy alkotó, aki legalább olyan tehetséges, mint Pintér Béla, néhány rendkívüli alakítás, a Ceaușescu-rezsim végnapjai és egy olyan félperces csönd a színházban, ami nem mindenkinek adatik meg: tizennyolc színházi előadás, nem egyre érdemes beülni. Cikkünk a Színházi Kritikusok Céhe és a hvg.hu együttműködésének negyedik darabja: minden hónapban a Céh egyik kritikusa írja meg, milyen volt az előző hónap a színházban. Januári élményeiről Csáki Judit számol be.
Teljesen automatizálja a tankolást az Autofuel nevű dán vállalat által fejlesztett robotkar, így a járművezető ezalatt akár pihenhet is.
Költi is a pénzét, havonta nagyjából százezer dollárt.
Az ország legjelentősebb és Európa egyik legnagyobb fuvarozó-logisztikai vállalatcsoportjával bővül a miniszterelnöki vő birodalma. Wáberer György egyszer már kiszállt a nevét viselő cégből, akkor a társtulajdonossal meglévő konfliktusok miatt. Arra egyelőre nincs magyarázat, a mostani lépést mi indokolta.
A legendás kosárlabdázó 10 millió dolláros adománnyal lepte meg a Make-A-Wish alapítványt, amely fennállása során még soha nem kapott magánszemélytől ekkora összeget.
Az előző generációkat, a vállalatokat és a kormányokat is hibáztatják a megkérdezett diákok az üvegházhatás kialakulásáért.
Életre kelt az acélgyártás szívének tekinthető kohó, és megtörtént az első nyersvascsapolás is.
Könnyebb lehet a többablakos munka és automatikus az ablakok kényelmes elrendezése, ha a Microsoft beépíti a Windows 11 Dokkolósegédébe a mesterséges intelligencia tudását.
Peking felhagyott a járványadatok rendszeres közzétételével.
Ügyelete közben, gyógyszertúladagolással próbált végezni az anyjával.
Úgy látszik, a Schadl-Völner–ügyben a védelem még az előkészítő ülést is "elhúzná".