Harmadik napja dolgozik megállás nélkül, éjjel-nappal a HUNOR mentőszervezet Törökországban.
Az „ideiglenes alkalmazási tilalom” nem jelenti az önkormányzati rendelet megsemmisítését, de „azonnali jogvédelem” azok számára, akik kifogásolják.
Nagy István ugyanakkor megerősítette, hogy április 30-ig biztosan maradnak a hatósági árak.
A Pécs és Szigetvár közötti útszakaszon mérték a sebességet a rendőrök, és más szabálytalanságokat is felvettek.
Egy olyan kártékony kód bukkant fel az elmúlt napokban, mely egy körülbelül két éve ismert sebezhetőséget használ ki – ez egy zsarolóvírus, melyre jobb felkészülni: lehet, hogy ez lesz az új WannaCry, mely 2017-ben terjedt el a világban gyakorlatilag pillanatok alatt. Az új támadás egy nagyhatású kiberincidenssé válhat a közeljövőben, véli a szakértő.
A megújult felső-középkategóriás német szabadidő-autó alapára 32 millió forint körül alakul.
A DK elnöke szerint aki nem érti a harc szabályait, az ne legyen harcos, menjen inkább autófényezőnek.
A terveik szerint egyre több kereszteződésben használják majd.
Egy kisgyerekes magyar nő a családjával együtt a Malatyától tíz kilométerre található otthonában volt, amikor hétfő hajnalban sorozatos földrengések rázták meg Törökországot.
A japán gyártó méretes új SUV-jában nem kevesebb, mint 13 pohártartó és 7 USB-port található.
A Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt.-ben és a Kormányzati Ellenőrzési Hivatalban is van pozíciója Polt-Palásthy Mariannának.
A Kaliforniai Egyetem kutatói egy nemzetközi csapattal közösen tárták fel azt a szárazföldi árkot, amely 3,5 km-rel bukik a tenger szintje alá.
A Renault román márkájának bestseller modellje fullextrás limitált szériában támad, itt a Duster Mat Edition.
Az új államtitkár V. Németh Zsolt lesz, aki tavaly óta a magyar életmód és nemzeti értékeink védelméért felelős miniszterelnöki biztosként tevékenykedik.
Egyes Samsung SSD-k váratlanul csak írható módba válthatnak. A gyártó tud a hibáról, sőt már a szoftverfrissítést is kiadta, ám azt az érintett felhasználóknak kell telepíteniük.
A török elnök elismerte: voltak hiányosságok abban, ahogy a hatóságok a katasztrófára reagáltak.
Azt még nem tudni, hogy mi motiválta az elkövetőt.
Büntetőeljárás nem indult az ügyben, de az iskolaőr munkaviszonyát azonnali hatállyal megszüntették.
Az elnök elszánt küzdelmet ígér, de az elmúlt időszak botrányai is mutatják: sok a tennivaló ezen a téren.
Minden bizonnyal Volodimir Zelenszkij beszéde lesz a legfontosabb téma az uniós állam- és kormányfők csütörtöki brüsszeli csúcstalálkozóján, noha hivatalosan még meg sem erősítették, hogy az ukrán elnöke a belga fővárosba fog érkezni. Mindenesetre, ha így lesz, akkor Orbán Viktor végre kezet rázhat Zelenszkijjel.