Úgy tette le az autóját, hogy részben rálógott egy zebrára.
Másfél évre kinevezték miniszteri biztosnak Mosóczi László MÁV-vezérigazgatót.
Bodnár Bence Völner Pál segítségével tehetett soron kívüli szakvizsgát 2021-ben. Át is ment rajta, de végrehajtó nem lett, azóta pedig a Legfőbb Ügyészség alkalmazta – az az intézmény, amely Völnerék ellen vádat emelt.
Ezzel a négykerekű kétszemélyes masinával lényegében bármilyen terep könnyedén leküzdhető.
Bár a pszichopátia leírásában sorjáznak a negatív tulajdonságok, az ilyen emberek olykor kifejezett evolúciós előnyökkel rendelkeznek. Ezt az ellentmondást próbálta feloldani a Cambridge-i Egyetem kutatója.
A kormány rendelete szerdától már hatályos: mostantól a befektetési alapkezelők is kaphatnak Eximbank-hitelt.
Nincs még egyetértés az amerikai kormányzatban arról, hogy honnan eredhetett a koronavírus, az FBI igazgatója azt mondta, a hivatala a legvalószínűbbnek azt tartja, hogy egy laborból eredhetett.
A jelentősen megnőtt tömeg miatt az eddiginél erősebb motor hajtja az orosz terepjárót.
A légitársaságok és a gyógyszergyárak különadójának, valamint a népegészségügyi termékadónak a szabályain is változtattak.
Az előző napokénál egy kicsit melegebb idővel kezdődik a tavasz, aztán éjszakára még visszatérnek a fagyok.
350-en utaztak azon a vonaton, amely egy tehervonattal ütközött Lárisza mellett az éjjel, közülük 32-en biztosan nem élték túl a balesetet, a sérültek száma százhoz közelít. A vonat első kocsijai gyakorlatilag megsemmisültek, miután kisiklottak és kigyulladtak, a mentési munkálatok még tartanak, és azt is vizsgálják, hogyan történhetett a baleset.
Negyvenkét, eddig ismeretlen csigafajt fedezett fel egy nemzetközi kutatócsoport, amelynek tagja volt Páll-Gergely Barna, az ELKH Agrártudományi Kutatóközpont Növényvédelmi Intézetének (ATK NÖVI) kutatója is.
Kéretlen vendég érkezhet azon Windows 10/11-felhasználók számítógépére, akik előfizettek a Microsoft 365-re: automatikusan, kérdés nélkül települ az új Microsoft Defender.
Majdnem fegyverminőségű uránra utaló nyomokat találtak Iránban - erősítette meg kedden Rafael Grossi, az ENSZ Nemzetközi Atomenergia-ügynökségének (NAÜ) főigazgatója a korábbi sajtóértesüléseket.
Nem kell félni az akkumulátorgyáraktól, egyébként is az alapanyagok bányászata terheli a környezetet, új típusú reaktorépítés is szóba jöhet és fontos a fenntarthatóság - az energiaügyi miniszter interjút adott Schmidt Mária intézetének.
Iránban, mindössze 10 hónaposan hunyt el egy Piruz nevű ázsiaigepárd-kölyök, még közelebb sodorva a fajt a kihaláshoz. Mindössze tucatnyi példány élhet már csak belőle a vadonban.
Orbán Viktor szerint az akkumulátorgyáraknak senki nem örül – de nem lehet belőle kimaradni.
A két gyerek körözését egyidőben tette közzé a rendőrség. Arról, hogy együtt hagyhatták-e el a gyermekotthont, egyelőre nincs információ.
A bíróság véglegesen elutasította a perújítást az ügyben.
Egy friss törvény lehetővé tette az egyházaknak, hogy olyan épületek tulajdonjogát kérjék maguknak, amikben hitéleti, szakrális, vagy köznevelési feladatokat látnak el. A kübekházi iskola és óvoda nem volt az egyházé soha – csupán a fenntartói jogokat kapták meg korábban.