Úgy vélik, az Apentát és a Topjoyt is forgalmazó cég korlátozhatta a versenyt, ami ráadásul az uniós versenyjogot is sértheti.
Egyelőre viszont csak egyszázalékos azok aránya, akik kizárólag a magánegészségügyben gyógyíttatják magukat.
Az új Giulia Quadrifoglióba a motort vélhetően már nem a Ferrari adja majd.
Bár a legnépszerűbb szövegszerkesztő vitathatatlanul a Microsoft Word, a Google felhős megoldása sok esetben kiválthatja. Az alábbiakban mutatunk néhány trükköt és parancsikont, amelyeket bevetve hatékonyabban lehet dolgozni a Google Dokumentumokkal.
A kormányzati és jegybanki gazdaságpolitika az elmúlt két évtizedben soha nem volt olyan laza, mint 2020–2022 között. Még akkor is taposták a gázt, amikor ezt már semmi nem indokolta, legfeljebb az országgyűlési választások. A kormányzati ár- és kamatstopok az inflációt nem mérséklik, sőt emelik az inflációs várakozásokat, és még nagyobb szigorúságba kényszerítik a jegybankot. Az infláció letöréséhez tartós és konzisztens szigor kell mind a kormány, mind a jegybank részéről.
A kormány már nemcsak szavakban, hanem egy konkrét törvényjavaslattal is nekiment az orvosi kamarának, az ellenzék pedig többször is kérdezte a témában Takács Péter egészségügyi államtitkárt. Az államtitkár pedig kommunistázott, SMS-eket olvasott és vádaskodott.
Hétfőn tízhavi csúcson volt, azóta is tartja magát.
Az ételek pirosas árnyalatáért és fényes hatásáért felelős, rovarokból kivont kármint és sellakot tartalmazó élelmiszereket nem kell külön polcra tenni, pedig a kormány ezzel az elkülönítéssel „védekezne” a rovart tartalmazó termékek ellen.
Ételválasztásunkon látszik, ki áll mellettünk.
A Szamarai Kormányzóság parlamentje egyöntetűen támogatta a Mihail Abdalkin elleni büntetési indítványt.
A tiszanánai rendőrök néhány órán belül elfogták és őrizetbe vették a tolvajt.
A kiállított művek, köztük a HVG három fotósának képei is megvásárolhatók, a bevételt a szervezők a 42 éves korában elhunyt fotográfus családjának támogatására fordítják.
Saját ChatGPT-alapú mesterséges intelligenciát integrál a Snapchat az üzenetküldőbe. Kezdetben még nem mindenki használhatja, azonban a távolabbi tervek ennél jóval ambiciózusabbak.
Bizonyos termékekből csaknem kétszer, akár két és félszer annyit vásároltunk, amióta a kormány kihirdette az árstopot.
A Forma–1 támogatásával épül a pálya a londoni klub arénájában.
A közpénzből épülő felcsúti Tó Étteremnek nemcsak az épületét finanszírozzák az adófizetők, hanem az áruátvevő mérleget, a raktári kézikocsit, a fém öltözőszekrényeket, az automata kávéőrlőt, a hűtőket, a szekrényeket, a tűzhelyeket, a húsdarálót, a pizzaelőkészítő asztalt, a kukákat, a moslékoló asztalt, de még a kaspókat, az asztallábakat és a vécékefetartókat is.
Az üdvözlendő – sőt, tulajdonképpen elkerülhetetlen volt –, hogy a Google-nél is dologra fogják a mesterséges intelligenciát a kereséseknél. Azonban a Bard, a Google mesterséges intelligenciája egyes számítások szerint megtízszerezné a keresés költségét a kulcsszavas kereséshez képest.
Az erőmű 9 év szünet után kezd újra energiatermelésbe, és mindent összevetve több mint ezer embernek adhat munkát az üzemeltetése és a tüzelőanyaggal való ellátása.
Július 17-én The Hu-koncert lesz a Budapest Parkban.
1988. február 27-én nyílt meg a Golgota utcában a legendás underground-alternatív klub, ahova a vad punkok mellett például a Fidesz vezetői is szívesen lejártak, ahol a Kispál és a Borz első albuma készült, és ahonnan Nagy Feró a Garázs című rádióműsorát sugározta.