A tilos jelzésen való áthaladást, záróvonal átlépést is tudják rögzíteni.
Jó esély van arra, hogy a közeljövőben számos különböző új autó érkezik majd megvilágított logóval.
Kikerült a jegybanki információs körből a belügyminiszter irányítása alatt álló TEK.
Ez a tisztán elektromos meghajtású Posche évtizedekkel a Taycan előtt készült.
Igen aktívvá vált a Microsoft a Bing fejlesztését illetően, köszönhetően a mesterséges intelligencia bevonásának. A napokban kiderült, hogy a redmondiak már a Bing különféle viselkedési módját tesztelik.
A volt külügyminiszter szerint az amerikaiaknak nem hiányzik egy újabb Afganisztán, de azt is hozzátette, hogy aki eddig nem ment el Kijevbe, az vagy fél, vagy pedig az oroszoknak drukkol.
A Model S Plaid közel 270 km/h-val száguldott az Autobahnon.
Heather Brewer, az eljáró kerületi ügyészség szóvivője a döntést azzal magyarázta, hogy el akartak kerülni egy további jogi vitát a színész-producerrel és ügyvédeivel a Halyna Hutchins operatőr halála miatt indult eljárásban.
A nyugati, északnyugati szél a Sopron-Szeged vonaltól keletre élénk, olykor erős is lehet.
A világ leggazdagabb liberális demokráciáit tömörítő szervezet pénzügyminiszterei, illetve jegybankelnökei csütörtökön találkoznak az indiai Bengaluruban.
A Hernád utcai épületbe a Maarif alapítvány általános iskolája és gimnáziuma költözik majd be.
A WhatsApp is használni kezdi az iOS egyik néhány éve bevezetett újdonságát, így akkor is láthatjuk majd a kameraképet, amikor más alkalmazásban böngészünk épp.
Újabb átcsoportosításokról jelentek meg kormányhatározatok.
Egy évvel az orosz-ukrán háború kitörése után a Google jelentést adott ki, amelyben áttekintette a kiberbűnözés és -biztonság helyzetét a jelenlegi geopolitikai fejlemények fényében.
A rögzített árat február 28-ig igényelhetik a jogosultak a kereskedőjüknél.
A külgazdasági és külügyminiszter szerint jelenleg is tárgyalnak négy kínai nagyvállalattal, amelyek 8-10 milliárd eurós beruházást hozhatnak Magyarországra.
Ciprus közelében összesen hét bálna pusztult el az elmúlt napokban.
Borsos áron kínálhat roaming-alapú internetet szerte a világban a Starlink, mely így akár a hatósági jóváhagyásokat is megkerülheti.
A Nyugdíjasok Országos Szövetségének elnöke szerint a JóKor propagandakiadvány.
Az állat halálát az ország védelmi minisztere jelentette be.