Léderer András azt mondta, nem ismeri Bite Zsoltot, de pontosan érti, miért ír szemenszedett hazugságot róla a propaganda.
609 méter mélyen, az Icefin nevű robottal vizsgálták a Thwaites-gleccser állapotát kutatók, és amit láttak, az továbbra sem megnyugtató. Jelenlegi számítások szerint a gleccser elolvadása 45,72 centiméterrel emelné meg a tengerszintet.
A Nyugaton a helyzet változatlan című Netflix-film messze túlmutat a klasszikus háborús regényen: szinte borítékolható legalább egy Oscar-díja, és meg is érdemli, a hétvégi BAFTA-díjkiosztón pedig el is hozta a fődíjak zömét. Nemcsak megrázóan nagyszerű, de igazán aktuális is. Kritika.
A fizetésemelések mértéke jóval elmarad a munkavállalók által elvárt szinttől.
Valamennyi kormány elkötelezett abban, hogy elfogadják a 10. szankciós csomagot – jelentette be Josep Borrell uniós külügyi főképviselő Brüsszelben. A tagállamok a lőszerszállítás felgyorsításában és megnövelésében is egyetértettek.
A 6,4-es erősségű földmozgás a két héttel ezelőtt leginkább érintett régióban történt.
Alig néhányan tudtak az amerikai elnök ukrajnai útjáról.
A világpiaci folyamatok mellett a forint erősödése miatt is csökken az üzemanyagok ára.
Az ellenőrzés során 536 embert igazoltattak, és elfogtak egy kifosztáson tetten ért férfit.
Jeff Bezos űrcége, a Blue Origin kitalált egy újfajta technológiát, ami kapcsán azt ígéri, nemcsak napelemet, de az áram szállítására alkalmas vezetékeket is képes vele a holdporból készíteni.
A praxisok ára, a praxisfinanszírozás alacsony szintje és a sok utazás is közrejátszik abban, hogy egyre kevesebb fiatal választja a háziorvosi hivatást.
Az épület belsejét virtuális valósággal tennék még egyedibbé a tervezők.
Így az ellenzéki képviselők a kormánypártiak hűlt helyén kérhették csak számon a környezetkárosító terveket.
Egy friss jelentés szerint a Google megosztja az internetes keresőből származó bevétele egy jelentős részét az Apple-lel, cserébe a cupertinói vállalat nem fejleszt saját internetes keresőt.
A kedvezmény kivezetését követően a Nissanokat is – a nemrégiben jelentősen megnövelt – listaáron lehet tölteni.
Múlt héten kiderült, egy fideszes képviselő azt szeretné, ha a szexbotrányba belebukott Borkai Zsolt díszpolgár lenne. Borkai szerint megérdemelné.
Hamarosan három megyében működik az új ügyeleti rendszer, de a háziorvosok többsége nem ír alá.
A férfi a családját hívta, de ők nem találták meg.
Jelentős előrelépést tehet India a tisztább közlekedés felé, ha kiaknázza a nemrégiben feltárt lítiummezőt.
Elképesztő mennyiségű pénzt gyűjtött már össze az Avatar második része: újabb mérföldkőhöz érkezett a film.